Nemzetközi Levéltári Napok Nyíregyházán

Nyíregyházán immár 26. alkalommal került sor Nemzetközi Levéltári Napokra, amelyen részt vettek a környező országok tudós levéltárosai. A konferencián részt vett Ukrajna nyíregyházi konzulja, a város és a megye képviselői. A konferencia köszöntőjében Kujbusné Mecsei Éva, az MNL SZSZBM levéltárának igazgatója utalt a levéltári napok múltjára és eredményességére, megemlítve a kezdeteket és a közös megbeszélések, valamint tárgyalások máig ható tudományos értékét. Rendhagyó módon sor került a Pro Archivo emléklapok átadására és a helytörténeti pályázat eredményhirdetésére.

Ezúttal magyarországi, szlovákiai, romániai és ukrajnai levéltárosok értekeztek várostörténeti témákkal. Első előadóként Kövér György (ELTE BTK, Bp.) tárgyalta a kultúrtörténet útjait, majd előadások hangzottak el Pest-Buda, Vágsellye, Beregszász, Nyíregyháza, Nagybánya kultúrtörténetéből. A konferencián a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát Csatáry György képviselte, aki Beregszász kultúrtörténetéről tartott előadást.

A konferencia második napján a Nagybányai Levéltárba látogattak a levéltári napok résztvevői. Ennek a levéltárnak a gyűjteménye a kárpátaljai kutatók számára is határozottan érdekesnek bizonyult, mivel itt őrzik a történelmi Máramaros vármegye iratanyagát. A találkozó folyamán köszöntőt mondott Klara Guseth levéltár-igazgató majd a vendégek kiállítást tekinthettek meg Máramaros és környéke történetéből. A romániai kollégák kiadványokat ajándékoztak, amelyek között ott volt a máramarosi levéltári gyűjtemény fondjegyzéke, amelyet különösen a kárpátaljai érdeklődők forgathatnak haszonnal. A nap folyamán Balogh Béla nyugalmazott levéltáros lenyűgöző történeteit hallgathatták Nagybánya múltjáról, továbbá ellátogattak a koltói Teleky-kastélyhoz, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia mézesheteinek színhelyére.

 

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont