Perényi-konferencia az Országházban

2019. október 7-én az Országház Delegációs termében megtartották az 1848–49. évi vértanú br. Perényi Zsigmondnak szentelt emlékülést. A megbízott kutatók az első magyar népképviseleti országgyűlés mártírjai életének és tevékenységének bemutatására vállalkoztak konferenciák szervezése és kötetek kiadása segítségével.

A köszöntőt Bellavics István, az Országgyűlési Hivatal közgyűjteményi és közművelődési igazgatója mondott, majd Hiller István, az Országgyűlés alelnökének nyitóbeszéde hangzott el. A továbbiakban Erdődy Gábor, az ELTE egyetemi tanára bemutatta a mártírhalált halt Jeszenák Jánosról szóló kötetet.

Az emlékkonferencia levezető elnökének Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét kérték fel. A vidékünkön született és nevelkedett Perényi Zsigmondról ezúttal hét előadás hangzott el. Az előadók között volt Melkovics Tamás, Pelyach István, Miskolczy Ambrus, Kedves Gyula, Hermann Róbert és Csorba György. Előadás hangzott el a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárától, Csatáry Györgytől Perényi Zsigmond kultusza, a kárpátaljai magyarság nemzeti identitásának megőrzésében címmel. Jelen volt Józan Lajos lelkész és családtörténész, a Perényi-családfa megalkotója. Az emlékülésen a számos szakemberen kívül részt vett Perényi János, a vértanú Perényi Zsigmond egyenes ágú leszármazottja.

 

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontja