„Hazánk szentje, szabadság vezére”

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontja a Történelem és Társadalomtudományi Tanszékkel közösen október 24-én „Hazánk szentje, szabadság vezére” címmel a 2019. évi Rákóczi-emlékév jegyében tudományos konferenciát szervezett. A jelenlévőket Csatáry György, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont vezetője köszöntötte. A konferenciát megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul, aki méltatta II. Rákóczi Ferenc példaadó életét, majd rámutatott a vidékünkkel kapcsolatos történeti vonatkozásokra. Továbbá a konferencia köszöntőjében Rácz Béla rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy az intézmény mindig is fontos feladatának tekintette névadójának, a Nagyságos Fejedelem emlékének ápolását. Emlékeztetett, hogy a Rákóczi-fa által a főiskola egy újabb emlékhelyet hoz létre, amelynek az ápolása a hallgatók feladata lesz.

A konferencián neves Rákóczi-kutatók tartottak előadást. Czigány István, a Hadtörténelmi Intézet nyugalmazott ezredese, Tamás Edit, a Magyar Nemzeti Múzeum Sárospataki Múzeumának igazgatója, Kardos Tímea, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatója, Kónya Péter, az Eperjesi Egyetem rektora, Kónya Annamária, az Eperjesi Egyetem egyháztörténésze. A Rákóczi-főiskola történészei közül Kész Barnabás, Braun László, Kész Margit, Csatáry György értekeztek. Ezen túl a résztvevők meghallgatták Kész Réka PhD-hallgatónak a témához kapcsolódó előadását is.

A konferenciaprogram kiemelkedő eseménye volt a beregszászi kórházkertben található Rákóczi-fa avatása. A több mint 300 éves burgundiai tölgyet a főiskola emléktáblája ékesíti. Ide érkeztek a konferencia résztvevői. A fa árnyékában Csatáry György szólt a jeles fához kapcsolódó történetekről és hagyományokról. Az eseményen nagy számban vettek részt a biológiai tanszék hallgatói, tanárok és nem utolsósorban a kórház képviselői, orvosai, akik szintén magukénak tekintik a Rákóczi-fát és velünk együtt gondoskodnak annak megóvásáról.

 

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola,
Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont