Magyar vonatkozású síremlékek nyomában Vereckétől Szolyváig

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán működő Lehoczky Tivadar Intézet 2012 tavaszán a „Magyar síremlékek nyomában Vereckétől Szolyváig” című kutatás keretében megvizsgálta Kárpátalja 3 északnyugati járásának temetőit.

NATO konferencia a Rákóczi-főiskolán

Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával a NATO Kommunikációs Stratégiához kapcsolódó A NATO és az EU együttműködése a közös biztonság- és védelempolitika Lisszaboni Szerződést követő fejlődésének tükrében című projekt keretében az EuroClip-EuroKapocs Közalapítvány közreműködésével „ Ifjúsági Roadshow”-ra került sor 2012. április 19-én és 20-án. Két országban négy különböző helyszínen – Nyíregyházán, Kisvárdán, Nyírbátorban valamint Beregszászban – neves szakértők …
Read

Negatív képet fest a magyarokról és Magyarországról a kárpátaljai ukrán sajtó

Kedvezőtlen színben tünteti fel az utóbbi időben a magyarságot és Magyarországot a kárpátaljai ukrán sajtó, amely a kárpátaljai magyarokat jogsértő magatartást tanúsító állampolgárokként, Magyarországot pedig revizionista országként állítja be – derült ki egy kutatás adataiból, amelyet a karpatalja.ma hírportál tett közzé.

Magyarország, ukrán-magyar viszony és a kárpátaljai magyarság kérdése az ukrajnai sajtóban 2011 decembere és 2012 februárja között

A média a közvélemény befolyásolásának egyik legfontosabb eszköze, így mind a nyomtatott, mind az elektronikus sajtónak szerepe és felelőssége lehet abban, hogy az olvasók milyen véleményt alkotnak bizonyos kérdésekről. A társadalomtudományok, azon belül a szociológia és politológia területén egyre gyakrabban alkalmazott tartalomelemzés módszerével 2011. december 1. és 2012. február 29. közötti időintervallumban összesen négy kárpátaljai …
Read

Recenzió Brenzovics László Nemzetiségpolitika a visszacsatolt Kárpátalján 1939-1944 között c. munkájáról

Brenzovics László Nemzetiségpolitika a visszacsatolt Kárpátalján 1939-1944 között c. munkája egy több éves, széles sávú kutatómunka eredményeit összegző kötet, a szerző doktori értekezésének kiadásra átdolgozott változata.

Kárpátalja válogatott történeti, oktatási és honismereti bibliográfiája (2001-2011)

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán működő Lehoczky Tivadar Intézet 2011 őszén a temetőkutatás mellett nagyszabású projektet indított el a Kárpátaljára vonatkozó történeti, oktatási és honismereti 2001-2011 között megjelent bibliográfia összeállítása céljából.

Magyar Tudomány Napja a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fősikolán

2011. november 3-án a LIMES Társadalomkutató Műhely, Lehoczky Tivadar Intézet és Hodinka Antal Intézet, illetve id. Fodor István Természettudományi Kutatóintézet közös rendezvényére került sor a Magyar Tudomány Napja alkalmából TUDOMÁNYOS MŰHELYEK A KÁRPÁTALJAI MAGYAR TUDOMÁNYOSSÁG SZOLGÁLTÁBAN címmel.

Posztumusz Arany János-érem intézetünk alapítójának, dr. Soós Kálmánnak

2011. október 27-én Budapesten került sor a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság (MTK EB) tisztújítás utáni alakuló ülésére. A testület számos egyéb határozat mellett egyhangúlag döntött arról, hogy Soós Kálmánnak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nemrégiben fiatalon elhunyt rektorának, az MTK EB korábbi tagjának posztumusz Arany János-érmet adományoz.