A XXII. nemzetközi levéltári napokat „20. századi történelmi traumák” tematikával rendezte meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár 2015. szeptember 24-25-én Nyíregyházán. Kujbusné dr. Mecsei Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár igazgatójának, a konferencia főszervezőjének megnyitója után Ulrich Attila nyíregyházai alpolgármester is köszöntötte a rendezvény résztvevőit. A nap folyamán megtekinthettük: „A székelyföldi ezredek megállták helyüket” című kiállítást, amit …
Read
Nap:2015. szeptember 29.
Régió és regionalizmus a történelemben és néprajzban
2015. szeptember 16-án Régió és regionalizmus a történelemben és néprajzban címmel szervezett tudományos konferenciát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolája, a Nemzetközi Interregionális Társadalomtörténeti és Néprajzi Kutatóközpont, az MTA-DE Néprajzi Kutatócsoportja, a DE Történelmi Intézete és Néprajzi Tanszéke.