Szervezés kérdése, hogy az embernek mi fér bele az idejébe, s hogyan tudja összeegyeztetni a dolgait – véli Darcsi Karolina, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola munkatársa, aki tanárként igyekszik irányvonalat mutatni diákjainak, s rámutatni saját szerepükre a kárpátaljai magyar közösségi életben, hiszen ők is felelősek a helyi magyarság jövőjéért…
– Bemutatkoznál az olvasóknak? Hogyan telt a gyermekkorod, középiskolai tanulmányaid?
– Darcsi Karolina vagyok, 1980. február 10-én születtem a munkácsi járási Dercenben, magyar református családban. Ott töltöttem gyermekkoromat, illetve középiskolai tanulmányaimat is ott végeztem. Az aktív és jól teljesítő tanulók közé tartoztam, többnyire igyekeztem megfelelni a tanáraim és szüleim elvárásainak. A középiskolában leginkább a humán tárgyakat kedveltem, azokban jól teljesítettem, több alkalommal vettem részt és értem el helyezést különböző tanulmányi versenyeken. Sok mindenben kipróbáltam magam iskolai éveim alatt: jártam balettre, zongorára, tagja voltam az amatőr színjátszó csoportnak, az iskolakórusnak, nyolc évig néptáncoltam a Derceni Gyöngyösbokréta Népi Együttesben és részt vettem az iskolai diáktanács munkájában is. Szerencsésnek érezem magam, hogy ilyen környezetben nőhettem fel, sokat köszönhetek szüleimnek és egykori tanáraimnak, akik fontos értékeket és ismereteket adtak át és bíztattak továbbtanulási szándékomban is.
– Hogyan jött az ötlet, hogy a főiskolát választod tanulmányaid helyszínéül?
– A középiskola utolsó évében nagy kérdés volt, hogy hová menjek továbbtanulni. A történelem és a politológia szak érdekelt leginkább és mindenképp anyanyelvemen akartam folyatni tanulmányaimat. A felvételizést életem egyik megmérettetésének vettem, így fontos volt számomra, hogy saját tudásom alapján kerüljek be egy felsőoktatási intézménybe. Az anyaországban történő továbbtanulás lehetőségét szüleim kevésbé támogatták és engem is minden ide kötött. Bár kitűnő eredménnyel végeztem el a középiskolát sem az orosz sem az ukrán nyelvtudásomat nem éreztem elegendőnek ahhoz, hogy ukrán felsőoktatási intézménybe menjek, nem beszélve arról, hogy ez anyagi terheket rótt volna szüleimre is. Ekkor láttam meg az egyik helyi lapban, az akkor Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola néven induló intézmény felvételi hirdetményét. A főiskoláról már korábban is hallottam és a családom is támogatta az ötletet, hogy adjam be felvételi kérelmemet. A meghirdetett szakok közül a történelem-földrajz párosítás volt a legszimpatikusabb számomra, így arra jelentkeztem. A felkészítő tanáraimnak köszönhetően a vizsgákon sikeresen teljesítettem és felvételt nyertem az intézménybe.
– Hogyan teltek a főiskolás évek?
– Nagyon sok kellemes emlékem kapcsolódik a főiskolás éveimhez és örülök neki, hogy ennek az intézménynek lehettem a diákja. Kis létszámunk miatt családias volt a környezet, ahol mindenki ismerte a másikat. Nagyszerű tanáraink voltak, akik igyekeztek tudásukat átadni nekünk, a tanulásban segítettük egymást, mert tudtuk, hogy rajtunk diákokon és a teljesítményünkön is múlik, hogy megkapjuk-e tanulmányaink végeztével az államilag akkreditált diplomát. A főiskolás éveim alatt igyekeztem kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyeket az intézmény nyújtott, így részt vehettem különböző tudományos konferenciákon és terepmunkásként bekapcsolódhattam a LIMES Társadalomkutató Intézet kutatásaiba is. A tanulás mellett igyekeztünk a diákéletet is megszervezni. Főiskolai tanulmányaim alatt az intézmény hallgatói önkormányzatának (HÖK) alelnöke voltam, majd diáktársaimmal kezdeményeztük és megalakítottuk a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetét (KMKSZ ISZ), melynek 2005-ig az általános alelnöki posztját töltöttem be.
– Mi történt a főiskola után?
– Életem egy nagyon mozgalmas és aktív időszaka kezdődött el a főiskola befejezését követően. 2002-ben szereztem „Specialist” minősítésű diplomát a főiskolán. Szakdolgozatomban a rendszerváltás időszakában zajlott magyar autonómiatörekvésekkel foglalkoztam. Az akkori tanszékvezető, dr. Soós Kálmán néhai rektorunk és a témavezetőm, dr. Brenzovics László is arra ösztönzött, hogy folytassam tanulmányaimat és kutatásaimat a témában. Még ebben az évben felvételt nyertem egyrészt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Századvég Politikai Iskola másoddiplomás képzésére közpolitika szakirányon, ahol 2005-ben sikeresen Master szintű diplomát szereztem, másrészt a Pécsi Tudományegyetemen politológia szakán is megkezdhettem tanulmányaimat, ahol 2003-ban átkerültem az intézmény doktori iskolájához és a doktori képzés lezárása után 2006-ban sikeres szigorlatozás után megszereztem az abszolutóriumot.
– Eközben a főiskola kötelékéből sem szakadtál el…
– Tanulmányaimat egyszerre két tanintézményben kezdtem el, megfelelő ösztöndíjat viszont nem sikerült hozzá szereznem. Sokat könnyített a helyzetemen, hogy mindkét egyetemen tandíjmentességet kaptam, illetve próbáltam megpályázni különböző fiatal kutatói és nemzetközi ösztöndíjakat is, de a tanulás mellett munkát kellett vállalnom. A főiskolát nagyon szerettem és nehezen szakadtam el tőle, volt évfolyamtársaim közül ekkor már néhányan tanársegédként dolgoztak az intézménynél, ők is arra bíztattak, hogy próbáljam meg én is. Ekkor adtam be a kérvényemet az intézménybe, ahol szívesen fogadtak és szeptembertől már gyakorlati órákat vezethettem politológiából tanársegédként. Rengeteg utazással és ingázással telt ez az időszak, ami alapos szervezést igényelt: a hét első felében többnyire Budapesten tanultam, csütörtök-pénteken Beregszászban tanítottam és kéthetente Pécsre utaztam, emellett az ifjúsági szervezet ügyeit is szerveztük.
Magyarországi tanulmányaim befejezése után a főiskola főállású munkatársa lettem, azóta is itt dolgozom, a Történelem és Társadalomtudományi Tanszék oktatója vagyok és 2004-től a Lehoczky Tivadar Intézetben kutatóként tevékenykedem.
– Soha nem gondolkodtál el azon, hogy az anyaországban próbálsz meg érvényesülni?
– Eddig életem során számos alkalommal felmerült az anyaországban való boldogulás és az áttelepülés kérdése. Az első ilyen még iskolás éveim alatt történt. A rendszerváltással elkezdett rohamosan leépülni az oktatás színvonala, így a tehetségesebb diákokat a tehetősebb szülők többnyire kivették a helyi iskolákból és anyaországi intézményekbe adták be jelentkezésüket. Az általános iskola befejezése után a barátnőim jelentős része magyarországi gimnáziumokba folytatta tovább tanulmányait, én viszont maradtam. Természetesen én is szerettem volna magyarországi gimnáziumba menni, de szüleim nem támogatták az ötletet, mikor csalódottan megkérdeztem, hogy én miért nem mehetek, válaszul egy elgondolkodtató kérdést kaptam: „Ha mindenki elmegy, akkor ki marad itt?!” Kamaszként bármennyire gondolkodtam rajta, nem értettem teljesen a választ, de később rájöttem, hogy édesapám, akire példaképemként tekintek, arra próbált nevelni és tanítani, hogy az ember felelős saját közösségéért, így cselekedetink során arra kell törekednünk, hogy a közösség tevékeny és építő tagjai legyünk és elősegítsük annak megmaradását. Ezt próbálom a diákjaimnak is átadni. Úgy gondolom helyesen döntöttem, amikor az itthon maradást és a szülőföldemen való boldogulást választottam. Hiszek abban, hogy nem véletlen, hogy ide születtem és itt van tennivalóm.
Az elmúlt évek során számos olyan dologba bekapcsolódtam, amelyről úgy vélem, hogy a helyi magyar közösség építését szolgálta. A 2006-2010-es ciklusban, magyar párt (KMKSZ-UMP) frakciójának tagjaként önkormányzati képviselő voltam a Beregszászi Városi Tanácsban. Alapító tagja és első elnöke voltam a II. RFKMF Öregdiák Szövetségének, jelenleg alelnökként tevékenykedem a szövetségben. Az idei évtől a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet presbitere is vagyok.
– Mennyire vágnak egybe az intézetben folytatott kutatásaid a doktori értekezésed témájával?
– A disszertációmban a kárpátaljai magyarok politikai helyzetének alakulásával foglakozom a független Ukrajna létrejöttétől napjainkig. A témakör beleillik intézetünk profiljába, számos kutatásunk kapcsolódott a témához, legutóbb például kérdőíves módszerrel vizsgáltuk a kárpátaljai magyarság pártreferenciáit és választói magatartását, de itt lehet megemlíteni az idei év júniusban megrendezett nemzetközi konferenciánkat, mely a Kisebbségi magyar politizálás és érdekképviselet a rendszerváltás óta címet viselte.
– Mik a terveid a jövőre nézve?
– Hosszú távon nincsenek különösebb terveim. Jelenleg első sorban a disszertációm megvédésre koncentrálok, illetve folyamatban van a Magyarországon szerzett diplomám Ukrajnában történő honosítása is, ami ahhoz szükséges, hogy a jövőben is folytatni tudjam azt, amivel eddig is foglalkoztam.
– Mit köszönhetsz a beregszászi főiskolának?
– Hálával tartozom az intézménynek és egykori tanáraimnak, hogy munkájuk és erőfeszítéseik révén lehetőséget teremtettek arra, hogy szülőföldemen anyanyelvemen folytassam tanulmányaimat, hogy a diplomám mellé megfelelő szaktudást is adtak, amivel megálltam helyem az anyaországi felsőoltatási intézményekben és az életben is. A főiskolának köszönhetem a feledhetetlen diákéveket, a barátaimat, a munkahelyemet és számos olyan egyéb lehetőséget, ami nagyban meghatározta és jelenleg is meghatározza életemet.
Pallagi Marianna Forrás: Kárpátalja.ma, 2013. szeptember 23.
– Hálával tartozom az intézménynek és egykori tanáraimnak, hogy munkájuk és erőfeszítéseik révén lehetőséget teremtettek arra, hogy szülőföldemen anyanyelvemen folytassam tanulmányaimat, hogy a diplomám mellé megfelelő szaktudást is adtak, amivel megálltam helyem az anyaországi felsőoltatási intézményekben és az életben is. A főiskolának köszönhetem a feledhetetlen diákéveket, a barátaimat, a munkahelyemet és számos olyan egyéb lehetőséget, ami nagyban meghatározta és jelenleg is meghatározza életemet.
Pallagi Marianna Forrás: Kárpátalja.ma, 2013. szeptember 23.
Comments