A kárpátaljai „málenkij robot” emlékére rendeztek kiállítást a Magyarság Házában. A január 29-i megnyitón beszédet mondott a lágert megjárt Gulácsy Lajos nyugalmazott kárpátaljai református püspök, akit fel is köszöntöttek kilencvenedik születésnapja alkalmából. A kárpátaljai magyarok 1944-es deportálását bemutató tárlat február 26-ig tekinthető meg a Magyarság Házában.
„Nekünk ez a téma nagyon fontos. Szeretnénk, hogy széles körben tudatosuljon e talpalatnyi föld hányattatott sorsa” – mondta a budapesti megnyitón Bocskor Andrea, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézetének korábbi vezetője, az Európai Parlament első kárpátaljai képviselője.
1944 végén a Kárpátalját megszálló Vörös Hadsereg összegyűjtötte és deportálta, majd éveken át kényszermunkatáborokban dolgoztatta a magyar és német nemzetiségű, 18 és 50 év közötti civil férfiakat. Az embertelen körülmények közül sokan soha nem tértek vissza családjukhoz. A „málenkij robot” néven elhíresült tragédia hetvenedik évfordulójára állítottak össze a beregszászi főiskola történészei egy magyar-angol nyelvű kiállítást, mely a magyar Néppárti Képviselőcsoport jóvoltából tavaly a brüsszeli Európai Parlamentben volt látható, idén februárban pedig a Magyarság Házában látogatható.
„Ez a kiállítás nem csak az 1944-es málenkij robotról, hanem az Ung, Ugocsa, Bereg és Máramaros csonka megyéinek huszadik századi történelméről szól” – mondta Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetője. Mindenkit emlékeztetett a vicces anekdota – hogy a kárpátaljai magyarok az elmúlt száz évben több országváltást is megéltek, noha ki sem mozdultak falujukból – mögött meghúzódó szomorú valóságra: a határok változása miatt a lakosság újra és újra elveszítette megtakarításait, idegen nyelvi közegbe került s másodrendű állampolgár lett.
„A Kárpátalját elfoglaló Vörös Hadsereg IV. ukrán frontja már 1944-ben, tehát jóval a terület hovatartozásáról döntő békeszerződések aláírása előtt hozzálátott a szovjet rendszer bevezetéséhez: kolhozosításhoz, államosításhoz, az egyházak leépítéséhez s a nemzeti kisebbségek izolációjához. Ennek eszköze volt az ún. »malenykaja rabota«, vagy ahogy az oroszul nem értő magyarok ejtették: »málenkij robot«” – mondta Molnár D. Erzsébet, a Lehoczky Tivadar Intézet kutatója, a kiállítás anyagának összeállítója.
„Bár 1989-ig nem lehetett erről beszélni, a málenkij robot meghatározó eleme a kárpátaljaiak kollektív emlékezetének” – a fiatal történész szerint ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a száznál is több, közadakozásból épült emlékmű, mellyel az elveszett hozzátartozók sírjait próbálják pótolni, s emléküket ápolni a helyiek.
„Azért ez a kilencven esztendő sok mindenről beszél. Nem csak a fájdalomról és a szenvedésről tudok mesélni, hanem az örömről és a szépről is. Kárpátalján a sok tragédia mellett Isten áldása is volt, s van ma is, mert az emberek szerényen élnek, de keresik Isten országát” – mondta Gulácsy Lajos. A nyugalmazott kárpátaljai püspök Debrecenbe szökött a deportálások elől, majd hazatérve Kárpátaljára megtért, s maga is az ébredés egyik eszköze lett. Lelkipásztori munkáját a hatóságok rossz szemmel nézték, s perbe fogták, hét évet töltött Kazahsztánban. A láger számára nem csak szenvedés volt, hanem mint mondta, „Isten nevelőiskolája”. „Hazugság volt az újjáépítés, valójában el akarták pusztítani az embereket. Az ördög munkája volt ez, de Isten valami különös kegyelemmel mégis megáldotta Kárpátalját. Abban a nagy fájdalomban az emberek nem káromkodtak, hanem imádkoztak. A nehéz időket tudták nem büntetésnek, hanem formálódásnak felfogni. Ez volt az ő erőforrásuk.”
Comments