Egy új világ első hónapjai. A csehszlovák katonai megszállás Kárpátalján

1919. január 12-én vasárnap délután dr. Szőke Andor Ungvár főorvosa egy autóban bóbiskolt, amely Szobráncról Ungvárra vitte. Szőke doktor előkelő társaságban utazott: Berzeviczy István Ungvár polgármestere és Bánóczy Béla Ung vármegye főjegyzője voltak az utastársai. Az ungvári főorvosra ezúttal nem gyógyítóként volt szükség, hanem olasz tudását vették igénybe. Tolmács minőségében látogatott Szobráncra, ahol Ungvár város …
Read

Kék-sárga kokárdák

1918 végén Felsővereckén a helyi csendőrök kihallgatták az egyik görögkatolikus lelkészt ukrán irányultságú, magyarellenes propaganda folytatása gyanúja miatt. Felsőverecke az egyik olyan község volt, amelynek közössége nem kívánt együttműködni a magyar irányultságú Magyarországi Ruszinok Néptanácsával. A gyanúsított a kihallgatók jelentése szerint politikai meggyőződéséről a következőképp nyilatkozott: ha megfizetik, ugyanúgy lehet ő magyar is, ahogyan ukrán. …
Read

A Ruszka Krajna kísérlet

1918 decemberének első napjaiban az északkeleti magyar vármegyék különböző politikai irányultságú ruszin képviselői robogtak egy különvonaton Budapest felé. Persze lehet, hogy a vonat nem robogott, ugyanis a háború utáni hónapokban Magyarországot komoly szénhiány sújtotta, vélhetően spórolni kellett a mozdony fűtésével. A ruszin küldöttek egy december 10-ére szervezett gyűlésre tartottak, ahol a Károlyi-kormányzat ruszinokkal kapcsolatos terveiről …
Read

Wilson a Verhovinán

Szabó Simon görögkatolikus kanonok, aki jelen írás témájának szempontjából nem mellékesen a Magyarországi Ruszin Néptanács elnöke volt, 1918 novemberében a következőket mondta: „A nép meghallotta Wilson elnök  ébresztő szavát s a maga faviskóiban széltében beszél a nemzetek önrendelkezésének jogairól.“ Szabó megjegyzése inkább tűnhet a politikai közhangulatnak megfelelő retorikai elemnek, mintsem a ruszin hegyvidék 1918-ra kialakult helyzetét leginkább …
Read