A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ), valamint a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. (KRÜH Zrt.) közös szervezésében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán 2013. november 22-én nemzetközi gazdasági konferenciát szerveztek, ahol a kárpátaljai előadók sorában Darcsi Karolina, intézetünk kutatója is részt vett. Az eseményre anyaországi, felvidéki és erdélyi előadók és vendégek is érkeztek. A …
Read
Szerző:LTTK
Budapesti műhelymunkán vettek részt a főiskola történészei
2013. november 28-29-én az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszéke műhelymegbeszélést szervezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékével és a Lehoczky Tivadar Kutatóintézettel. A találkozó célja a résztvevő intézetek kapcsolattartásának és együttműködésének erősítése, egymás kutatási témáinak megismerése volt.
Temetőkutatás Técsőn
A Lehoczky Tivadar Intézet idei harmadik terepmunkája 2013 novemberében volt, amikor a técsői központi temető magyar vonatkozású síremlékeinek regisztrálását és dokumentálását végeztük.
„…Megtorlás volt a javából.” Kárpátaljai magyarok a málenkij roboton
Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi-főiskola tanárának, a Lehoczky Tivadar Intézet kutatójának előadás szövege, amely november 8-án hangzott el a magyar Országházban, a sztálini terror kárpátaljai magyar áldozatainak tiszteletére rendezett emlékülésen-megemlékezésen.
A félelem örök, az nem változik
A sztálini terror áldozataira emlékezett november 18-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke. A megemlékezést nemzeti imánk eléneklése után dr. Csatári György, a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék vezetője nyitotta meg.
Emlékkonferencia a Rákóczi-főiskolán
Beregszász alapításának 950. évfordulója alkalmából rendezett egynapos emlékkonferenciát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF). A november 6-ai esemény a tanintézmény Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke, valamint Lehoczky Tivadar Intézete szervezésében került megrendezésre.
Történelmi konferencia a főiskolán
Beregszász elmúlt 950 éve Beregszász anno címmel szervezett emlékkonferenciát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke és a Lehoczky Tivadar Intézet a város alapításának 950. évfordulója alkalmából az elmúlt héten.
Látogatás az Országházban a sztálini terror kárpátaljai magyar áldozatainak tiszteletére rendezett emlékülés-megemlékezés alkalmából
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke meghívására november 7 és 10. között budapesti látogatáson vehettek részt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói és tanárai, továbbá középiskolások, gimnazisták, líceumi tanulók a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében. A látogatás legfőbb célja a sztálini terror kárpátaljai magyar áldozatainak tiszteletére rendezett emlékülésen-megemlékezésen történő részvétel volt, továbbá az …
Read
Beregszász Anno
Beregszász alapításának 950. évfordulója apropójából rendezett emlékkonferenciát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszéke és a Lehoczky Tivadar Intézet november 6-án.
„Beregszász anno”
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke, valamint Lehoczky Tivadar Intézete 2013. november 6-án, a város alapításának 950. évfordulója alkalmából tudományos konferenciát szervez „Beregszász Anno” címmel. Helyszín: II. RFKMF (Beregszász, Kossuth tér 6.) Kezdés időpontja: 9.00 óra (közép-európai i. sz.)