Emlékmenet a málenykij robot áldozataiért

 

Az elmúlt hétvégén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében közel félezren gyalogolták végig a Munkácstól Szolyváig tartó 26 km-es távolságot. Ezt az útvonalat tették meg a sztálini terror áldozatai – nagyapáink és dédapáink – 1944 novemberében. A megszálló szovjethatalom ’44 őszén terelte lágerekbe Kárpátalja magyar férfilakosságának nagy részét. Több mint 35-40 ezer főt hurcoltak el, akik közül 15-17 ezren soha nem tértek haza. Kárpátalján alig akad olyan magyar család, amelynek valamelyik hozzátartozóját ne vitték volna el a szovjetek.

 

 

Az emlékező tömeg a munkácsi Rákóczi-kastélynál gyülekezett és onnan indult tovább az első állomáshoz, a podheringi emlékmű felé. Kárpátalja különböző pontjairól érkeztek megemlékezők, akik saját településük névtáblájával, s az adott helyről elhurcoltak számával megjelölt transzparensekkel vonultak. A menet elejét magyar nemzetiszínű lobogók és történelmi zászlók jelölték. Rövid pihenő után a tömeg folytatta útját az egykori elhurcolás útvonalán. A második megálló Beregszentmiklós után következett, ahol a régi és új út találkozik egymással. A főútról letérve tovább folytatódott a gyaloglás a harmadik megállóig. Pászikánál, a Latorca-híd után erőt adó ebédet, teát és süteményt fogyasztottak el a gyaloglók.

 

A tömeg napnyugta után érkezett a szolyvai emlékműhöz, ahol fáklyák és mécsesek fényénél emlékeztek meg az áldozatokról. Az út okozta fizikai fáradtságot enyhítette a lelki feltöltődés.

Az eseményen jelen volt Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár, valamint dr. Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke. Potápi Árpád beszédében kiemelte, hogy a málenykij robot okozta több évtizedes sérelmeket kezelni kell, a túlélőket meg kell hallgatni. Kárpátalját a magyarok és a ruszinok által békében élő helynek nevezte. Itt mindig tolerancia volt egymás iránt, a többnyelvűség jellemezte a vidéket. A 20. századdal azonban beköszöntött a lenini barbarizmus, s a reakciósnak vélt burzsoázia kivégzése elkezdődött. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a béke nem nyugalmi állapot, tenni kell érte. Ki kell fejeznünk a toleranciánkat, nap mint nap össze kell fognunk, hogy egy sikeres Európában élhessünk. A ’44-ben elhurcolt férfiak tenni akarása példát állít elénk, hogy mit jelent embernek lenni. A szolyvai helyszín a mai nehéz időkben is emberségre taníthat minket. A szögesdrót mögött is szív és lélek az ember, s a szenvedés hittel túlélhető. Potápi Árpád tolmácsolta, hogy Magyarország kormánya továbbra is figyelemmel kíséri a kárpátaljai magyarokat, közösségük és biztonságuk a legfontosabb számukra. Ukrajna Európához közeledését is támogatják, hogy egy keresztény és emberséges Európát épüljön, s ne legyen hiábavaló az ártatlanok halála.

Dr. Brenzovics László megemlékező szavaival rávilágított, hogy ’44-ben az elhurcolt férfiak a legkritikusabb helyzetben is felvállalták magyarságukat, ahogy mi is ezt tesszük jelen körülmények között. Tízévenként végigjárjuk útjukat és megemlékezünk az ártatlanul meghalt áldozatokról. Sajnos még mára sem jött el a béke és nyugalom világa vidékünkön. Újra háború van, mely áldozatokat követel. Közösen ki kell állnunk és fel kell mutatnunk béke iránti vágyunkat, hiszen méltányosságot szeretnénk mindenki számára. Rendezvényünkkel megtettük, ami ránk volt bízva: emlékeztettük a világot e szörnyűségre, hogy soha többé ne forduljon elő a málenykij robothoz hasonló tragédia.

 

Végezetül a történelmi egyházak képviseletében Zán Fábián Sándor református püspök és Levcsenkó Róbert görögkatolikus parókus szólt az egybegyűltekhez és áldást kért rájuk. A püspök úr beszédében arra szólította fel az egybegyűlteket, hogy állítsanak maguknak jelzőoszlopokat. A történelem során, amikor a nép nem követte Isten útjait, akkor két világháború borzalmait kellett átélniük. Ha felállítjuk magunknak ezeket az oszlopokat, akkor Isten útját követjük majd. A szolyvai emlékhely jelzőoszlopait árvák és özvegyek állították könnyeikkel. Vigyáznunk kell, hogy ne tragikus emlékhelyeink, oszlopaink legyenek. Levcsenkó Róbert parókus könny- és véráztatta szent helynek nevezte a szolyvai emlékművet. Szent a hely, mert őseink a kín és megaláztatás fájdalmas ekéjével mély barázdákat vájtak benne. A Bibliát idézve: az elhurcolt férfiak magva elhal, hogy gyümölcsöt teremjen. A jövő generációinak feladata védelmezni ezt a vetést, hogy tovább éljen szent ügyünk.

A málenykij robot és az áldozatok rehabilitációja sajnos a mai napig nem történt meg. Az emlékmenet célja a figyelemfelhívás volt, hogy a tragédia helyreállítása minél hamarabb megtörténjen.

 

Jakab Annamária

Forrás: Kárpátalja.ma, 2014. november 24.

 

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük